Foci: már három magyar tehetség játszik az angol Stoke Cityben
Eddigi egy magyar fiataljuk mellé még kettőt szerződtetett az angol klub. Ma a honvédes Szerető Krisztofer jelentette be csatlakozását.
Eddigi egy magyar fiataljuk mellé még kettőt szerződtetett az angol klub. Ma a honvédes Szerető Krisztofer jelentette be csatlakozását.
Ryan Giggs 29 évig dolgozott a Manchester Unitednak előbb focistaként, majd másodedzőként, de Mourinhónak nem kellett.
Amerikai befektetők vásárolták be magukat a Premier League-ben is szereplő Swansea focicsapatába.
Az angol futballklubok közül a Manchester United kapta a legtöbb pénzt a Premier League 1992-es megalapítása óta.
Jamie Vardy valószínűleg maga sem gondolta, hogy előbb lesz angol bajnok, mint házas ember.
Több mint 240 ezer ember gyűlt össze, hogy megünnepelje a Leicester City történelmi Premier League-győzelmét – az eseményen a helyi sztárzenekar, a Kasabian is fellépett.
A manchesteri rendőrség szerint "rendkívüli mértékben" hasonlított egy igazi robbanószerkezetre, de mégsem az volt az a gyanús tárgy, amely miatt szombaton törölték a Manchester United és a Bournemouth bajnoki mérkőzését.
Az Arsenal győzött, a Tottenham viszont kikapott az angol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, vasárnap, így az Ágyúsok megelőzték londoni riválisukat a tabellán, és a második helyen végeztek.
Roberto Martínez utódja David Moyes, vagy az Ajax kispadjáról távozó holland Frank de Boer lehet.
Úgy tűnik, nem Victoria az egyetlen a Beckham, aki fejest ugrik a szépségiparba: David Beckham egy új termékcsalád, a L’Oréal Biotherm Homme arca lesz.
A Leicester City már az előző fordulóban bebiztosította elsőségét, miután a Tottenham nem tudta megverni a Chelsea-t; ez volt a klub történetének első bajnoki címe. Az újdonsült bajnok most először játszott hazai pályán, mióta megnyerték a Premier League-t, ezért a szervezők és a szurkolók hatalmas ünneplést csaptak a meccs előtt: még Andrea Bocelli is fellépett a csapat tiszteletére. Bónuszként a bajnok csapat 3-1-re gázolta el az Evertont.
A bajnokság kezdete előtt 5000:1-hez adták a focicsapat bajnoki címét.
Történetének első bajnoki címét nyerte a Leicester City, miután hétfő este a második helyezett Tottenham nem tudta megverni a Chelsea-t.
A Premier League az alábbi videóval köszöntötte a ma 41 éves David Beckham-et. A Manchester United, a Real Madrid és a PSG korábbi sztárja az Everton-nak lőtte ezt a káprázatos szabadrúgás gólt.
Anyukáját ment meglátogatni Olaszországba, és emiatt a repülőn nem tudja megnézni a hétfő esti Chelsea-Tottenham Hotspur mérkőzést a Leicester City edzője. Pedig ha ma este nem nyer a Tottenham, akkor biztosan bajnok Ranieri csapata.
A listavezető Leicester City 1-1-es döntetlent játszott a Manchester United vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi játéknapján, így most elmaradt a bajnokavatás.
Győzött az Arsenal az edző, Arséne Wenger 750. bajnokiján - az így kieső helyre csúszó Norwich City nagy bánatára.
A Chrystal Palace elleni egyetlen gólocskával a negyedik meccsüket is megnyerték a Szarkák.
Előfordulnak csodák a labdarúgásban, ha megfelelő anyagi alapjaik vannak: a thaiföldi tulajdonban levő Leicester City a kiscsapatok sorsára rácáfolva tör babérokra. A magyar mezőnyben az extra állami támogatások sem üdvözítenek.
Elképesztő összegekért lehet már csak jegyhez jutni az angol Premier League-ben listavezető Leicester City labdarúgócsapatának szezonzáró mérkőzésére, amelyen könnyen elképzelhető, hogy az előző idényben még a kiesés elől menekülő együttes a klub történetének első bajnoki címét ünnepelheti majd.